A Margit-kórház nagyon jó volt, valami fantasztikus - az egész személyzetével együtt, komolyan, én még ilyet nem láttam, és amitől féltem a csecsemősök is nagyon aranyosak voltak! Rengeteget tanultam tőlük. Ciciretételt, gondozást, továbbiakat. A szobatársaim is mind jófejek, sokat segítettük egymást - mindig aki épp rangidős volt, az adta a tippeket:D - rájöttünk, h. az egyszemélyes VIP szoba nemvaló frissenszülteknek. A telefonom folyamatosan csörgött, üzenet hegyeket kaptam, és rengeteg rokon jött látogatni a három nap folyamán, elég fárasztó volt, meg a gátsebtől ülni nem bírtam sokat, állni meg még nem tudtam igazán – de nagyon örültem mindenkinek, annyira jó érzés, hogy ez a kis Jövevény ennyire érdekli minden szerettemet. Ezúton köszönöm is nekik a sok szeretetet, meg a tengernyi nyamit amit hoztak :D Az első közösen töltött éjszakán Tibike totál bepukisodott, nem tom mit ehettem, de egy szemhunyányit sem aludtunk.. Én annyira kimerült voltam, h. bealudtam, de úgy, hogy a baba 10 perce, nagggyon durván üvöltött mellettem, a szobatársam először szólongatott - majd bepánikolva a lábamat ráncigálta, böködött, végül felrázott :D már majdnem nyomta a vészcsengőt. Na ezt a sztorit ottmaradásom végéig emlegették :D Következő este már nem volt puki, csak még nem értettem a Baba jelzéseit, úgyhogy megint 0 alvás, de akkor is a szobatársam simogatta a hátamat, és öntötte belém a lelket: "látod ilyen egy jó anya" "jól csinálod". Nagyon sokat jelentett. Közben folyamatosan vizsgálták a kis Drágát – ekg (ha rossz passzban kapták el, üvöltve tépte le magáról a drótokat:D), monitor - a szívaritmiája egyre csökkent, már szinte alig volt, úgyhogy időben hazaengedtek minket. Azért majd a gyerekorvosnak is figyelnie kell, de minden valószínűség szerint a pici hely okozhatta a gondot nála. Itthon – anyu, mire jöttünk kigányolta a lakást, főzött fincsi rakottkaralábét, megnézte a babát, majd elment - tök jó hárman maradtunk (anyósom csak jönni akart segíteni, de továbbra is visszautasítottuk). Nem kell ide senki, tök gáz, tök cikin nézek ki bugyiban, pamutpólóban (vagy anélkül, egyszálmellben öö kettőben), muszáj, nem bírok melltartót felvenni, a melleim hatttalmasak, és feszülnek - ki sem mozdulok a lakásból. Ja én csak fekve tudok szopiztatni mert eléggé fáj, főleg az első vákumos cuppanás, és utána sem kellemes – így egész nap megvetve a hálószobában az ágy… Ez van, ez most ilyen élet:D Tibi is hullafáradt, 2 hét szabadságot vett ki – hát nem pihenéssel fogja tölteni :D de csak összeszedjük magunkat, napról napra jobb a helyzet.

Vissza a bloghoz