Azt gondoltam, izgi lesz ez a felállósdi. Hát nem tévedtem.

Feláll a széknél, feláll az ágy mellet, a dohányzó asztalon, a járókában, a járókán kívül, az etetőszéken, a konyhabútoron, a bárszéken, a falon, a tükrön. Én meg egész nap utána futkorászom, dobálom alá a párnákat, vetem alá magam tigrisugrással. De természetesen mindig pont a párna mellé esik, és akkor amikor épp elfordulok. A napokban már extrázza is. Egy kézzel. A másikkal az ujját szopja, vagy valamelyik játékát, illetve lenyúl valamiért a földre, továbbá Tarzant megszégyenítő módon lépdel egyik tárgytól a másikig.

Nekem ne mondja senki, hogy ezeknek a kis Monyókoknak nincs őrangyaluk! Legalább 3! Az, hogy eddig 2 kék folt van a fején, az egyszerűen csoda! A bárszékben ahogy felállt (vastag fából van), egyből magára rántotta! Mint a vicces filmekben, nem a testére esett, hanem a szék lábai között feküdt! Egy karcolás nélkül!

És én hogyvagyok? Az egész nap tök jól! Csípőből megy a futkorászás, vetődés, zuhanás, esés, és sírás hallgatása megállás nélkül. De mire Tibi megjön, én kómába esek egyik pillanatról a másikra. Apát megkérem, vonuljanak be a szobába, csukják magukra az ajtót, 1 órát át nem akarom se látni, se hallani a baleseteket. Azután reggel kezdődik előröl az egész. Szerencsére már sikerült megtanítanom neki a leguggolást, úgyhogy már legalább azért nem üvölt, mert elfáradt a lába, és hogy fél, és elesik.

Mi lesz ha elindul....

Vissza a bloghoz