Indul a harc...

Oké, kihagytam egy hónapot, de mentségemül szolgál, hogy már nem olyan sűrű a fejlődés…

A napok a balhék fényében telnek, ami sokszor tettlegességig fajul. Kapok a combomra a karomra, sőt mióta rákapott a focizásra (megjegyzem egy tehetség!!), azóta bokán rúgást is… Nincs nagyon oda azért ha nevelem. A „nem” szócskát szívesen mellőztetné a szótáramból.
Egy kis méregzsák. Ha beidegesedik, nem sikerül, vagy nem tetszik neki valami, akkor aztán repülnek a játékok, ütések, rúgások! A bántalmazást, ha nem kapcsol azonnal, és nem kér bocsánatot (bocsi-puszi), azonnal büntetem. Ülés a lábtörlőn percekig. Sosem gondoltam volna, hogy a gyereknevelés = zsarolás – „egyed a husit, mert akkor nem kapsz ubit”, vagy „vedd fel a sapkát, különben bemegyünk”, a kedvencem „ne gyűrd az orrod, mert elveszem a cumit” (a cumi a hüvelykujja).
Bencével is szívesen harcol egy-egy játékért. Majd ha nem enged, egyet üt, de jó nagyot… Ezután rögtön puszira, és ölelésre kényszerítem.
Megjegyzem, mi sosem bántjuk a gyereket. Kb. egy éve, ütöttem rá egyszer a kezére valamiért, de egyből visszaütött, így az volt az első, és utolsó is.

A napi rettegett rituáléja a „csucsu”. Amikor a redőnyt engedem lefelé, már görbül a szája. Menekül. Dobálózik. Csapkod. A vége az, hogy a motorka kormányát marja, és mint egy csimpánz öleli át a lábával. Úgy kell lefejtenem róla. Aztán az ágyában teljesen megnyugszik.

Az esti fektetés előtt már nem iszik tápszert, csak reggel kakaózik az ágyban, bögréből, még elég bénácskán. Ma reggel „elfelejtette” lenyelni az utolsó kortyot, így ráköpte a lábamra. Jee.

Persze azért van bőven jó dolog is.

Dumál. Ezerrel. Néha már elég fárasztó, de irtó édes. Leskelődik a kerítés alatt, és percenként rohan oda közvetíteni: „bácsi csücsü motor” „néni menjü tyutyus” „mama menjü bicikli” „boci csucsu auto” stb. (fordítás: bácsi ül a motoron, néni sétál a kutyával, mama jött biciklivel, a bocit ráfektettem a teherautóra) Persze általában én értem csak a nyelvét. Imádom, hogy köszön: „sziiiijjja” „hellllóó”, meg mondja, hogy „tessék” ezt a szót használja a köszönömre, és a kéremre is.

Na meg a kutyákkal is komunikál. Mutatja a mutatóujját, és mondja: „ül”. Vagy Csoki nem megy odébb: „ hesss Tácsi”. Neveli őket: ha nagy az ugatás, felkapja a papucsomat, feltépi a rácsot, kirohan az ajtón, és rácsap Csoki orrára.

Gondolom tőlük tanulta meg a „nyalakodást” is. Idejön hozzám, kinyújtja a nyelvét, és hozzám nyomja. Aztán mozgatja a nyelvét, mint a lihegő ebek… Jókat röhögünk ezen, pláne, hogy szoktunk neki ajánlani embereket, és testrészeket is.

Nagyon kis mozgékony gyermek, egész nap a terasztól a kerítésig sprintel fel s alá, kukkolás céljából. Dupla lábbal ugrál, forog, bukfencel. A motorkát durván hajtja bennt is, kinnt is (totál mániákus). Sokszor azon mókázik, hogy teljes sunggal nekihajt a falnak, az ajtónak - persze volt már, hogy a bokámnak, vagy áthajtott a lábujjamon. Enyhén ideges lettem, és a torkom szakadtából üvöltöttem, majd a motorka ment szobafogságba, Tibike pedig büntibe.

Mariettáéktól kaptunk egy nagyon kicsi pótkerekes biciklit, pár napba telt, és már tekerte is. Viszont nem lett a kedvence, a mi környékünkön (homok, homok, homok és kavics) örülök, hogy végighajtja motorkával az utat a barátainkhoz.

A szobatisztaság fortélyaival kezdtük es ismertetni. Fürcsi előtt ráteszem a WC-re, üldögél egy picit, majd mondja „ennyi” leveszem, beteszem a kádba, és belepisil. Ez az esti program. Az egyik reggel üres volt a peluja, gondoltam bepróbálkozom. Csodák csodájávapisilni kezdett. Én ott örvendtem, sikoltoztam, Ő meg nézett rám: neked meg mi a bajod, nem tettem semmit. Nyílván egy véletlen volt.

Végül a méretek: 91 cm, 12,5kg, továbbra is 16 fog.