2010.10.05. 15:21, kovacs-anett
Nagy betyár mostanában. Ha két percre nem állok rendelkezésére, elkezd gengszterkedni - mindent megcsinál amit nem lehet. Fölmászik a mappákhoz, néz, hogy figyelem e, és amikor elindulok felé, villámgyorsan elkezdi lesöpörni a őket. Ugyan ez az újságnál, közeledtemben tépni kezdi, a fiókból kirámolni.
A legújabb, ha veszekszem vele (guggolva, határozott hangszínben), elkezd ütögetni. Így elkezdtem büntetni: bezavarom a szobájába, és rácsukom az ajtót. Totál felháborodik, vagy nem zavartatja magát - eljátszogat. Persze egy perc sem telik bele, bemegyek hozzá, leguggolok, és megbeszéljük – majd újra megcsinálja a rosszaságot. Sőt, tegnap veszekedni kezdtem vele, erre magától bement a szobájába, és magára zárta az ajtót. Majdnem röhögőgörcsöt kaptam. A nevelés csődje!
Ügyesedik: a motorkára egyedül felül, és szépen löki magát. A felülő technikát mindennél alkalmazza, a kukacnál, a quadnál, sőt a pici dömpinél is.
Felmászik a kinyitott etetőszékbe is, csak ezután hajlandó enni. Na de hogy… Újra előjött az evésutálata, a kezdeti fellángolás után.
Készítettem neki baba hamit: tésztát, paradicsomos brokkoli pörkölttel, sajtocskával (amíg készítettem, minden rosszat megcsinált, amit a lakásban lehet. 5 percenként zártam be a szobájába), majd etettem, és konkrétan annyira ízlett neki, hogy a 4. falat után kihányta. Jeee. Főleg a tészta volt a baja, mert délutánra főztem ki neki egy adag rizst, és a hányással várt a 8. falatig. Ezentúl is örömmel fogok kotyvasztani neki (sztem tök finom volt!).
Okosodik:
Kedvencei a keménykötésű könyvek. Jön, támad a kis olvasmányaival, és akarja!
Megtanulta belőle a „ssssssss” (sihuhu)-t, és a „kla-kla-kla-kla” (lovacska)-t.
A minap teregettem, közben rádiót hallgattunk, és hallom, hogy Macika, hevesen integet, és közben „pápá”-zik. Eleinte nem értettem mi a baja, majd meghallottam a rádióban szóló zenét: Ákos: Helló-helló.
Majdnem mindent megért. Ha mondom, „gyere vegyük fel a szandidat” leül, és nyújtja a lábát. Kérdezem: „van kaka?” Máris indul a szobájába, a pelenkázóhoz. „Közlöm vele, gyere csucsuzni!” és menekül a legtávolabbi sarokba, esetleg az itt lévő vendégek karjaiba. Megkérdem: „mi van a szádban?” Ha nincs semmi, jó nagyra tátja, ha van, jól össze szorítja.
Egyszer amikor becsípte az ujját megpusziltam neki vigaszból. Azóta akármilye fáj, hozza a nyújtott mutatóujját a pusziért. Utána már sosem fáj.
Extra: az undoros arcot eltanulta tőlem már rég. Miközben vágja, szuszog az orrával. Gondoltam egyet, és egy alkalommal odaraktam a zsepit - lássatok csodát kifújta az orrát! Azóta ezt gyakoroljuk.
Átszokott az egy alvásra, ami nekem nem buli, mert eddig 2x aludt 1,5h-t, most pedig egyszer 2h-t. Annyi a szabadidőmnek. Ami vígasztal, hogy 8 óra után ébred reggelente! Mázlista vagyoooooook!!
Írtó bátor, idegen társaságban 5 perc után természetesen mozog. Tényleg nem volt hülyeség közösségbe járatni.
Egy dologtól fél. Az Vikiék Brúnó kutyája. Lecövekelve nézi őt az erkélyajtón keresztül, és látszik, hogy moccanni nem mer, majd sírva fakad (semmi mástól!). Remegve az ölembe kérezkedik, mutogat és „rrrrrrrrr” –ög (ez Brúnó Tibikés neve). Ha én, vagy a kis Emma megérinti a kutyit, egyből érdeklődővé válik – meg is simogatja!
Ez egy nagyon jó időszak, amikor épp nem az idegeimen táncol, borzasztóan élvezem!