Vasárnap 10h körül, épp kutyitsétáltatni készültünk, cibáltuk magunkra a többrétegnyi ruhát, Tibike addig mókázott, őrült módjára futkorászott a lakásban, hisz a gyereket öltöztetjük legkésőbb, mert bemelegszik.

Egyszer nekiment a falnak, de csak picit, én jót röhögtem, aztán tovább szaladt. Majd berohant a hálóba, elbotlott, és bevágta a fejét az ágyba. Üvöltés. Azt hittem a szokásos, majd felemeltem, és ömlött a szeméből a vér. Egyből bepánikoltam, majd anyós, és Tibi is. Gyorsan hívtuk az ügyeletet, hova vigyük. Én meg sem mertem nézni, totál kiborulok a vérző sebektől, de Tibi kemény, megnézte, és mondta - irány a kórház. A szemöldökén egy hatalmas vízszintes nyílás tátongott - Anyóssal, és Macikával fölváltva sírtunk.

Gyorsan amit tudtam összekapkodtam, szerencsére agybeteg anyuka vagyok, indulásra készen vagyok non stop. Kaja, víz, váltóruha, játék, takaró a kocsiban. Irány a Baleseti.
A Dokinő azt mondta, ne boruljunk ki, csak ragasztani kell. Majd jött a java. Le kellett hozzá fektetni az álmos, és megrémült Babát. Totál kiborult. Néhány percet küzdöttünk vele, négyen fogtuk le, de nagyon veszélyes volt, mert ha a ragasztó belecsöpög a szemébe, meg is vakulhat. Így jött a rossz hír, altatás - műtét.

Még megpróbálták elbódítani, berúgott, de a fektetésre ugyanígy reagált...

Fölvettek az osztályra, kaptunk ágyat, persze rajtunk csüngött szegényke. Én totál kikészültem a balesetes gyerekeket látványán, kiesés az ablakon, leesés a lépcsőn, kutyaharapás, lovasbaleset… Ki tudja mi történhet még a Babámmal az elkövetkezendő 60 évben??? Mondtam Tibinek, hogy a második szocpolt inkább maszekolja össze, vagy mittom én, nem akarok még egy gyereket.

Szerencsére csak reggelit evett, így viszonylag hamar, két órakor megindultunk a műtő felé. Én hurcolásztam át a kórházon, pucéran, takaróba bugyolálva, mert a beteghordó ágyon nem maradt meg a halálra rémült kis Csöpp… Majd az altatóorvos, és a nővér úgy tépték ki a kezemből, annyira tekeredett, akaszkodott... Borzasztó volt. Totál összetörtem... Főleg amiatt, hogy egy ilyen eset, milyen lelki törést okozhat egy 15 hónaposnak... Anya odaadja az idegeneknek, had vigyék az ismeretlenbe... A 20 perces műtétet szinte végigbőgtem, mert ha már ott vannak, akkor varrták, nem ragasztották. Mikor kijött a Drnő, megnyugtatott, a seb szép lett, minden rendben, most keltik. Akkor még 10 perc para, fel ébred e... Végre megkaptam kis meztelen Kisbabámat, le nem szállt rólam, kétségbe esve kapaszkodott belém. Alig bírtuk felöltöztetni, 2cm távolságot már nem viselt el. Aludt néhány órát rajtunk felváltva, és ébredés után majdnem a régi jókedvű barátságos Tibike lett. 6 órát őrzésben voltunk, de nem hányt, evett (olyan éhes volt, hogy a szimpla vajas kenyeret úgy nyomta, mint valami zsannamannát), ivott szépen, úgyhogy este nyolckor haza indulhattunk....

Azóta egy hosszabb nátha miatt levittem a Házidokihoz, leültettem a vizsgálóra, és kezdődött a pokol. Egy szimpla fül – száj – tüdő nézésért négyen kellett lefogjuk.

Kérdések kavarognak bennem. Mikorra heveri ki…. Ki heveri e egyáltalán??? Meg marad e a seb örök életére?? Mi lesz a csodaszép kis baba arcával...